The Bronte paradigm
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 1,290
Description
Marton Réka Zsófia második verseskötetében a biztosan észlelhető szemléleti-kidolgozottsági letisztultságig jutó újabb keletkezésű anyag régebbi szövegekkel egészül ki - többnyire azonban jól felismerhetően különülve el, rendeződve bele az egymásra következő ciklusokba(n). A frissebb termésről (például a Tört pecsétek írássoráról) már nem mondható el, hogy annyira a ködös Albion tájai körül forogna, mint amennyire a kötet címadó ciklusa, ám a Brontë nővérek világának címbe emelése, ezzel pedig egy eredendő élményréteg reaktiválása továbbra is azt mutatja, a szerzőben korántsem halványult el az angol kultúra hangulati hatása. Charlotte, Anne és Emily tevékenysége, sorsa: életük és irodalmi szüzséik egyaránt a mérsékelt, de határozott, öntudatos feminizmus emlékezetes, karakteres eszköztárává lesznek itt. A mostani munkák zöme ugyanolyan komoly hangfekvésben szól lényegi kérdésfeltevésekről, a világ és a történelem menetéről, benne az egyén helyéről, szerepéről, mint azt kezdettől megszokhattuk MRZs-től. Emellett egyik-másik verse iróniát és humort, talányos képeket is felvillant. Így A Brontë-paradigma követi az első könyv teremtette hagyományt: a lappárokon a szerző érdekes saját fotói társulnak a mellettük szereplő versekhez.
| publisher | Cedar Art Foundation |
|---|---|
| writer | Marton Réka Zsófia Sophie |
| scope | 106 |
| volume unit | oldal |
| ISBN | 9786156180391 |
| year of publication | 2022 |
| binding | tabbed, cardboard |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.